GSMring.hu

GSMring.hu

LG V30 – Két kijelző, de kicsit másképp

2017. június 07. - GSMring.hu

A kisebbik dél-koreai gyártó soron következő csúcsmobilja az ősszel érkező LG V30 lesz. Egyenlőre nem sokat tudunk a készülékről, feltehetően Snapdragon 835 lapkakészlettel vagy új eddig még be nem mutatott Qualcomm chipset-el fog érkezni.


Kétes információkat is lehet hallani vele kapcsolatban, bár az első pletykák arra utaltak, hogy a cég elvetette a dupla kijelző ötletét, a későbbiekben több forrás is rácáfolt erre. Néhány friss koncepció kép teljesen más megvilágításból mutatja a szóban forgó alkatrészeket. Ez alapján a „régmúltból” ismert csúszkás kialakítást kaphatja a V30. Lényeges különbség lenne, hogy a QWERTZ gombok helyén egy másik megjelenítőt találnánk.Alapestben virtuális gombsort láthatunk majd rajta, de többféleképpen is testreszabható lenne. Érdemes megjegyezni, hogy Evan Blass szerint, ezek a képek egy jelenleg futó LG projekt terveit ábrázolják, ez persze azt nem jelenti az, hogy teljes formájában így fog majd kinézni a készülék.Összecsukott állapotban is látható lenne egy keskeny sáv, tehát a V széria fanjainak nem kell teljesen lemondaniuk a megszokott funkciókról. Az elképzelés elég merész, ettől függetlenül nem megvalósíthatatlan. Másrészt az LG mérnökei már többször bebizonyították, hogy új, eddig nem látott megoldások is igen népszerűek lehetnek a felhasználók körében. Ha felkeltette érdeklődésed az LG okostelefonja, további híreket itt találhatsz róla.

A bejegyzés trackback címe:

https://gsmring.blog.hu/api/trackback/id/tr512575165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása