GSMring.hu

GSMring.hu

Újabb pletykák futottak be a Galaxy S9-ről

2017. május 24. - GSMring.hu

Már korábban is hallhattunk róla, hogy megkezdődött a Samsung Galaxy S9 tervezése, a több mint egy hónapja befutott információt akkor a The Bell koreai publikálónak köszönhettük. A mai napon újabb pletykák láttak napvilágot szintén a The Bell-től, ezek szerint megszületett a jövőre érkező zászlóshajók kódneve.

Mint azt már tudjuk a Samsungnál előszeretettel használnak fantáziadús kódnevet egy érkezőben lévő modellhez, a Galaxy S8-nál a Project Dream néven beszéltek a mobilokról, az idei évre várt Galaxy Note 8 pedig egyszerűen csak a Big, vagyis a Nagy nevet kapta, ami az eddigi legegyszerűbb kódnév amit eddig Samsung mobil kapott. A befutott információk alapján úgy tűnik, hogy a következő generációs Galaxy S széria kódneve sem lesz valami bonyolult, mivel egyszerűen csak a Star vagyis Csillag nevet kapta a kisebb modell, a nagyobbról pedig Star 2 néven hallhatunk majd a közeljövőben.

Azt beszélik, hogy a megszokottakkal ellentétben a Samsung már több hónappal előbb megkezdte a Galaxy S9/S9+ fejlesztését mint ahogy az lenni szokott, de egyenlőre még több információ nem igazán szivárgott ki a mobilokkal kapcsolatban, viszont egy kifinomultabb Infinity Display-re biztosan számíthatunk.

Egy biztos, mégpedig az, hogy a legnagyobb hangsúlyt egyenlőre a Note 8-ra fekteti a gyártó, mivel ennek megjelenése az idei évre várható és valahogyan vissza kell majd szerezniük a vásárlók bizalmát a Note 7-el történt szerencsétlen események miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://gsmring.blog.hu/api/trackback/id/tr6312537161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása